Sütőtök leves

Most, hogy ősz kezd lenni, megjelent a boltokban a tök. Nem az, amiből Magyarországon a tökfőzeléket főzzük, az ismeretlen itt, hanem a sárga húsú tök, amit mi sütőtöknek nevezünk. Ez is többféle lehet, tavaly hokkaido tököt vettünk, ezen a héten porcelánszín héjú “Butternut”-ot abban a hiszemben, hogy ez a mi (zöld) tökünk. A sütőtökből – ez tavaly ősszel kiderült, amikor a szomszédaink meghívtak Halloween-Party-ra, és így megkóstolhattuk az ünnep fő ételét, a töklevest – sokféleképpen lehet levest főzni, mi ázsiai módon készítjük, mert ilyet már ettünk, és ízlett.

sütőtök

Kell hozzá: sütőtök – ha hokkaido tök, akkor a héját nem kell lehámozni, mert vékony és puhára fő, csak alaposan meg kell mosni, ha másfajta, akkor meg kell hámozni.
Kell még hozzá kókusztej – ami a kókusz ehető része péppé őrölve a levével együtt. 1-2,5 dl kókusztejet lehet a levesbe önteni egy nagy tökhöz, hogy pontosan mennyit, azt ki kell kísérletezni. Dobozban lehet kapni a bolt azon részlegében, ahol a többi ázsiai ételeket is árulják: mártásokat, tésztákat, konzerveket. Aztán őrölt szerecsendió, reszelt gyömbér, hagyma, tejföl, só, bors, olaj. A reszelt gyömbért ki lehet hagyni, ha kisgyerek is eszik belőle, mert attól csípős lesz a leves, én ma egy narancs levét facsartam bele. Aki meg direkt a csípőset szeretni, tehet bele csípős paprikát vagy chilit. Az olaj tökmagolaj, ha következetesek akarunk lenni, de jó más is.

A felaprított hagymát és a kockára vágott tököt itt együtt párolják olajon, sós vízzel felengedik, tovább párolják, hamar megpuhul, ekkor tejföllel behabarják. Lehet úgy is, hogy a tököt sós vízben megfőzzük és aztán adjuk a hozzá a hagymás-tejfölös habarást. Borsozzuk, teszünk bele reszelt gyömbért. Botturmixszal összedaráljuk, hozzáöntjük a kókusztejet. Pirított zsemlekockával vagy friss bagettel nagyon finom.

Utóirat: Tobias apukája osztrák származású, ezért ők oszrák módra készítik otthon a töklevest, mégpedig tökmagolajjal. Bente (Tobias anyukája) Maggi zöldséglevessel önti fel és Ausztriából hozott, szigorúan 100%-os tökmagolajjal készíti el. Mást nem is tesz bele.