Most, hogy ősz kezd lenni, megjelent a boltokban a tök. Nem az, amiből Magyarországon a tökfőzeléket főzzük, az ismeretlen itt, hanem a sárga húsú tök, amit mi sütőtöknek nevezünk. Ez is többféle lehet, tavaly hokkaido tököt vettünk, ezen a héten porcelánszín héjú “Butternut”-ot abban a hiszemben, hogy ez a mi (zöld) tökünk. A sütőtökből – ez tavaly ősszel kiderült, amikor a szomszédaink meghívtak Halloween-Party-ra, és így megkóstolhattuk az ünnep fő ételét, a töklevest – sokféleképpen lehet levest főzni, mi ázsiai módon készítjük, mert ilyet már ettünk, és ízlett.

Ha pékek lennénk, Adél lenne Pacsni, Lóri Croissant, Ádám pedig Briós, ebben állapodtunk meg ma a gyerekekkel. Mivel ezeket a péksütiket szeretjük a legjobban. Miután megindokoltuk a névválasztást, Lóri kifejtette, hogy ha ő maga lenne a pék, én lehetnék Croissant. Erre magunknak is választottunk nevet. Kristi Bagette volna, mert az olyan hosszúkás, és szeretjük, én pedig Chibatta.

Öt éve ezen a napon, február 18-án reggel megpróbáltam kicsit szunyókálni a szülőágyon. Éjjel ugyanis elment a magzatvíz, de nem jöttek fájások. Délelőtt oxytocint kaptam, dél körül emelt adagot, és igazából déltől 2-ig intenzív fájásaim voltak. Akkor aztán megszületett Adél. Könnyen. Már amennyire egy szülés könnyű lehet.

Reggel Kristi Adéllal a lakcímünkről beszélget, Adél igyekszik játszva megjegyezni: beleírják a hátizsákja cimkéjébe.
"De lehet akár e-mail címed is" - jut apja eszébe, és megörül, hogy informatikásat játszhat a lányával. "Lehetne az a címed, például, hogy adél kukac loliboli pont hu". "Nem jó! Princesszin!" "Jó, akkor princesszin kukac..." "Nem jó! Csak princesszin, nem kukac." Azóta szegényt princeszin kukacnak csúfoljuk, ha kisgyerekes, aranyos dolgot csinál. Eleinte fújt érte, de délutánra rájött, hogy ez csak móka, most már csak nevet a princesszin kukacon.

Ma már az ujjammal éreztem Ádám első fogacskájának recéjét az ínyében.

Az elmúlt napokban a szopizás akadozva haladt, láthatóan fájdalmas folyamatokat indított be. A garatban szörcsögés, az emésztőrendszerben gázok, valamint hasmenés. Ádám kiabált, sírt, és felült, inkább nem szopizott. Éjjel sűrűn felébredt, akkor picit könnyebben szopott, talán félálomban egyszerűbb volt. A láz viszont végleg elmúlt, már nem tekintem betegnek. Ma mintha az étvágya is javult volna.

Akik szerint Németországban sincs kolbászból a kerítés, azok húzhatnak egy strigulát ma. Ádám szenteste belázasodott, aztán éjjel és másnap is mindig lázas lett, mikor a lázcsillapító hatása elmúlt.

Adél pár napja elmondta, hogy ha nagy lesz, írónő lesz, addig is, amíg nem jön a királyfi, hogy feleségül vegye őt. Az írónők szemüvegesek, ezért ő már iskolás korában kénytelen lesz szemüveget hordani. Hogy hol hallott erről a magasztos foglalkozásról? Én is ezt kérdeztem. Sehol, álmodott róla. Írónőkkel álmodott, és kész.
Ma Lóci is elárulta későbbi terveit: énekelni fog. Nála még nem kristályosodott ki teljesen, hogy milyen műfajban és milyen szinten. Még reménykedhetünk, hogy jazzt, rockot vagy gyerekdalokat énekel majd a világnak.

Lócika nagyjából szobatiszta. Nagy ritkán kerül rá pelenka (alváshoz, kocsikázáskor, ha nincs WC útközben). Azért még a szoktatás időszakát töltjük, ami egyre viccesebb.

Július 28-án megérkezett a bútorainkat szállító teherautó Düsseldorfba, amit előző nap pakoltunk zsúfolásig teli Budapesten. Kristi a bepakolás után pár órával, az alkony leple alatt indult útnak, 28-án délelőtt holtfáradtan érkezett a Stürzelberger Strasse 9. alatt található ház elé. Miután a bútorokat és a csomagokat berakták a szobákba, Kristi elindult Dortmundba, ahol a reptéren összeszedett minket.

Sejtettem, hogy harmadszorra villámgyorsan szülök majd, és az is jelzésértékű volt, hogy már az első két gyerek is szokatlanul rövid vajúdási idő alatt jött világra. Izgultam is, de szerencsére senki sem ijesztgetett azzal, hogy a harmadikat akár útközben is megszülhetem, ha nem figyelek oda eléggé. Pedig így is történhetett volna.